2009. november 3., kedd

Egy intergalaktikus kereskedő, borász naplója

Egy Intergalaktikus Kereskedő Naplója:

 Kereskedő voltam. de nem a földön ááá nem. Integalaktikus kereskedelmi hálózat feje. A pályafutásom egy földhöz hasonló bolygón kezdődött egy hajóval, amit 'loptam' ill. nyertem egy fogadáson. 
 
 Azon a bolygón nagy agrikultúrás termelés folyt így élelmiszert olcsón lehetett venni, de a technológia jóval fejlettebb volt mint a földön, kb. olyan mint a Star Wars ba.

 
 Azzal kezdtem hogy kis tőkével felvásároltam élelmiszert ami csak a raktérbe ment, és elindultam felfedezni.
Mikor már szinte az üzemanyag végén voltam, találtam egy kies szikár bolygót, ahol volt élet, és persze leszállópálya, ott leszálltam.

 
Szerencsém volt, mert ott épp hogy úgy volt az üzemanyag kristály termelés mint az agrikultúrás bolygón az élelmiszer.
Üzemanyag óccó, élelmiszer iszonyat drága.
El is adtam mindent, szinte csere kereskedelembe, mert ott meg felvásároltam az üzemanyag kristály készletet,
és ez volt az első kereskedelmi útvonalam

 
 Ebből jól megszedtem magam, és így tudtam újabb útvonalalkat felfedezni, legyőzni a konkurenciát, meggyőzni vesztegetni, lövöldözni, stb.
De nem voltam Jabba a Hut
De akkor már a Hut ok is tiszteltek, pedig ők elég zsivány népség.

 
Volt 4-6 útvonalam, és fel kellett venni embereket mert már egyedül nem bírtam ennyi útvonalat menedzselni.
Felvettem pár tolvajt, igen tolvajt mert kurvából lesz a legjobb feleség, kiderítettem a hátterüket, hogy legyen mivel visszafogni őket, ha elszemtelenednének, és így már max. profittal mehetett a kereskedelem.

 
Számomra mint vezérigazgató maradt a felfedezés, de már csak olyan hobbi szinten.
Gondoltam felfedezek egy új galaxist ahol még senki se járt csak a szürke emberkék nagy ritkán, de azok nem mondanak semmit, sőt még az agyhullám letapogató sem derít ki semmit, nagyon titkolózó népség.

 
gondoltam felfedezem a Tejútrendszert.
Betápláltam a navigációs számítógépbe a koordinátákat, és hibernáltam magam az útra. Gyönyörű ezüst nyílhegy űrhajóm szinte hasítva távozott a hiperűrön át.
Beállítottam a gépet hogy az első olyan bolygónál jelezzen ahol intelligens lények élnek.
Valamennyi idő után jelez a gép hogy talált bolygót
Mit talált? a Földet. Mondom hmm. kis kék kavics a nagy semmi közepén. Jó hogy nem találja itt meg senki ezt az eldugott bolygót. heh milyen elmaradott népség ez? még intergalaktikus kikötőjük sincs. Computer, letapogatás.

 
 Uram Zeox!  ezek még belső égésű motorokat használnak??? pfffffffffffff. ÚÚÚvazzzzzzzzz. ezek majmok, na tapogassuk tovább mit csináltak lopakodó üzemmódba kapcsolok kulturális és gazdasági letapogatás meg intelligencia felmérés miatt.
Ezek tudnak valamit, de ennek a népnek használna egy kikötő, olyan elmék alkottak, alkotnak itt, hogy ha más galaxisba is ellátogattak volna, és az egész intergalaktikus köztársaságba olvadva, fejlesztették, fejlesztenék volna a mi technológiánkat is.

 
 Olyan kalitkába zárt madarak élnek itt.
Hát ez van. Én meg nem vagyok messiás. de úgy látom olyan élelmiszerek vannak itt amikről 30 galaxisban még nem is hallottak.
Na tegyünk egy próbát.
Leszállok Villányba.

 
 Egy eldugott helyen a semmi közepén.
Nézelődök, hmm. gyönyörű vidék, odamegyek egy bokorhoz amin bogyós gyümölcs terem, megkóstolom, persze előtte álcázó mód be hogy ne vegyék észre az űrhajót, földi ruházat álca belőve, hogy ne tűnjek ki, és úgy mentem gyalog felfedezni.
Szerencsém volt találtam egy tanyát ahol egy bácsika üldögélt.
Odamegyek öregapámhoz, megkérdezem: (bábel hal bekapcsolva, agyhullám letapogatóval 1ütt hogy tudjam hogy kell megszólítani)
Bácsi, mi a neve ennek a finom bogyós gyümölcsnek?
Hehe édesfiam. Nem tudod hogy ez szőlő? Szőlő, szép neve van. és mire használják ezt a szőlőt, (persze tudtam, de nem baj megerősíteni a letapogatást)
Hát megesszük, Bort csinálunk belőle, és mivel senkinek se kell már mert nem fizetik meg, kivágjuk.
A szusz megállt bennem.

 
 Kivágni? ezt az isten ajándékát? miééért kell ilyen radikális módszerhez folyamodni?? kéérem miiééért??
Mert nem veszi meg senki, csak a szemét kupecok semmi pénzért, annyi pénzt nem adnak hogy fenntartani elég legyen. Okádék ország ez.
Pénz? az a papír vmi az?
Az Mennyi pénz az összes bor, az összes fürtön levő szőlő ami a magáé?
És hogy vinné el? elteleportálná? mert én csak magát látom, semmi kamiont vagy szállító eszközt.
Az az én dolgom, én hozom a pénzt, ön meg a szőlőt Majd ha látom a pénzt
Jó.

 
 Visszamegyek a hajóra. szerencsére mindig van magamnál arany, gyémánt, kristályok, amik 30 galaxisban elfogadnak fizetőeszköznek.
Aranyból asszimilálok vagy 20 kilónyit, és elindulok Pécsre egy motornak álcázott hover bike al.
Pécsen nézek olyan üzletet ahol a kirakatba arany látható.
Szerencsére találok egy ékszerészt.
Bemegyek, nincs ott senki.
Odamegyek az ékszerészhez
20 kg aranyat mennyiért vesz be?
Ékszerész már nyúlna a telefonért, de csak nyúlna, bénító sugárral megállítom, hogy csak a fejét tudja mozgatni, teste 1 helyben áll
Uram.


 Van nálam 20 kg arany.
Ne mondja honnan, nem loptam, az enyém.
Tőlem hívhatja a rendőrséget, de akkor nem lesz a magáé, és elb*sz egy ekkora üzletet, ne kérdezze honnan jöttem, honnan van az arany, nem a maga dolga.
Én csak készpénzre akarok váltani 20 kg aranyat, de nehogy azt higgye most jöttem le a falvédőről, tudom mennyi pénz van a kasszában, és hátul a széfben (közbe pajzs al védem az ajtót, be ne jöjjön senki, pajzsra fényvisszaverő réteg, hogy kívülről csak annyi látszódjon hogy be van zárva, ne lássák, hallják mi megy benn)
És tudom mennyi pénz van a bankszámláján
Ennyi aranyért 10 mah ot adnak a Tati bolygón, és igen, én nem vagyok ember, csak egy kereskedő aki kereskedni akar.
Szóval vagy ideadja a pénzt vagy nem lesz aranya, én egy egyszerű cserét ajánlok.
Az agyhullám jelző jelezte hogy minden rendben. Megértette, és kell neki az arany
(Nem tudom mennyit ér 20 kg arany)


  Az ékszerész kivett 20 millió forintot a
széfből, kasszából, és számláról.
Elvettem a pénzt, odaadtam az aranyat, hagytam hogy megvizsgálja, persze kérdezte hogy honnan való ilyen kiváló minőségű színarany, mondom Xera bolygón annyi van, hogy a gyerek xerik ezzel golyóznak, és a házakat is ezzel Díszíti a pór nép is. csak nekik élelem nincs.
Erre az ékszerész teljesen lefagyott, mondtam neki hogy a pajzs még 3 óráig fenn lesz, aztán tud majd csak telefonálni.
Kimentem, de még akkor se mozdult mikor elengedtem a béklyót.
Nem tudta feldolgozni a hírt.
Felültem a hover bike ra és vissza bort venni.
Odamegyek bácsihoz, mondom mennyi az annyi.
erre viccesen az öreg:
20 millió. én meg zsebből.
Ne vicceljen már velem jóuram, még szívrohamot kapok ennyi pénztől, csak vigye vigye, mert ezt én nem bírom, nem érdekel honnan jött, vigye a szőlőt bort mindent, ...
Összeesett.

 
 Szerencsére volt nálam medikus felszerelés is teleport táskával azt asszimilálok amit csak akarok.
Stabilizáltam az állapotát, és hívtam mentőket, de hogy kibírja ott hagytam a felszerelést is géppel mindennel. hover ágyon bevitettem az öreget a házikójába, lefektettem, és amint láttam hogy állapota stabil, ott hagyhattam a géppel, ami gondoskodott róla, életmentő robot, tudja a dolgát.
Megkerestem hol tartja az öreg a kis pénzét, beleraktam a 20 millát, és kitettem egy 10 ezrest még amit másoltam t. táskával a kredencre a mentősöknek, és hagytam egy cetlit hogy mi az állapot, pontos orvosi leírást, és hogy vigyázva vigyék be a bácsit mert fontos ember legjobb barátja
Ezt nyomatékosítottam a kápéval
Most jöhetett a pakolás.
Volt ott 20 nagy tölgyfahordós bor, azt hover board on be a hajóba, aztán robotokkal leszüreteltem a szőlőt, azt is be a hajóba az egész megvolt 10 perc alatt, még mindig nem jöttek a mentősök, telefonáltam megint most már nyomatékosítottam ha 10 percen belül nincsenek itt én viszem be az apámat helikopterrel
mondták várjon, úton vannak.
Na jó
Várjon a halál.

 
 Hajó asszimilátora be,
Személyi helikopter asszimilása, kápé és bankkártya, asszimilása.
Befektettem az öreget a helibe, mentőrobival, és elindultunk a pécsi ambulanciára
Könnyen megtalálta gps jeleit követve, egyszerű volt feltörni a gps kódját. 5 mp
Megvolt a leszállóhely, gyönyörűen leszállok, jönnek ki a biztonságiak hogy maga mit képzel?
Mondom édesapám nagyon rosszul van, és el kellett hoznom.
Mondják ez így nem megy be kell jelentkezni, vagy mentővel behozatni, és csak mondták a magukét. Befogtam a pofájukat 1enként 20 ezerrel,
és mint az őrültek rohantak orvosért hordágyért.
Jöttek a mentősök ezerrel, hozták az ágyat cuccal mindennel, felrakták az öreget, aki még mindig eszméletlen volt. mondták hogy tudtam stabilizálni az állapotát? mondom ne kérdezze, itt van 200 e ft, gyógyítsa meg, gondoskodjon róla, ha meghal akkor az Európai Úniós egészségügyi biztos fülébe jut. ugyanis ismerem. (frászt de könnyen kib*szhatnék velük egy h4xor vírussal, ezek a biztonsági szintek 0 k)
óóó maga üzletember?
Fogjuk rá. na de ne fecsegjünk, tegye a dolgát, én is. Minden jót!

 
 Felszállok, űrhajónál le, jó helyre dugtam el nem talált oda senki, helikopter deasszimililásáa, hover bike szintúgy
Mert csak nyersanyagok férnek el a gépen
Felszállok. hiperűr sebességre váltás
Irány az anya bolygó,
borral és szőlővel megrakodva.
Gondolkodok hova vigyem?
Van egy haver aki nagy ital szakértő 30 galaxis minden italát kóstolta már
Kííváncsi vagyok a véleményére.
Elmegyek a Xeron bolygóra
Leszállok az űrkikötőn. viszek magammal egy 2 l es üvegbe bort, a hajót lezárom.
Elmegyek haverhoz, üdvözlöl, mondom olyat hoztam amit még életbe nem ittál.
Bort
Erre azt mondja olyan nincs.

 
 Előveszek fehér bort először azt mondja húúh ez olyan mint a Fellik bolygói életnedű, mondom kóstold meg
Megkóstolja, szeme elkerekedik, mondja ezt az isten nedűt honnan szedted? Mondom persze el is fogom árulni. Mondja fúvazz ezért az egy pohárért odaadnám az egész flottámat.
Mondom kapsz, de többet mint egy pohár de várjál csak,
ezt kóstold meg.
Előveszem a vörös bort.
Elkerekedik a szeme.
Ez folyékony Xarit szív?
Mondom nem, ez jóval másabb annál.
Ez vörösbor.
Ez is bor? hány színben van
Mondom főleg vörös és fehér, de vannak kombinációk
Erre előkapja a fegyvert, de én gyorsabb voltam és bénítóval lenyugtattam.

 
 Most kell vagy nem kell? én szállítom a bort te a vevőket rendben? ne rúgd fel a bizalmamat, mert megkeserülöd.
Mondja jóvan jóvan lehiggadtam
Megkóstolja a vörösbort, erre még jobban elkerekedik a szeme, majdnem kiesik a helyéből
Húú ez olyan mint a ying yang
A fehér a lágyság finomság élet jóság itala,
A vörös a tüzesség vadság vér bujaság é,
Össze nem lehet hasonlítani.
Jóvan.
Akkor kapsz mindkettőből 20 litert,
és terjeszd.
Rendbe?
Rendbe.

 És így ért véget galaktikus borász pályafutásom, ugyanis ez csak egy álom volt, egy gyönyörű hosszú álom ami egy éjszakába több évnyi kalandozást sűrített be egy olyan álom ami 20 évenként csak 1szer történik ilyen részletesen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése